Szülés előtt

AZ UTOLSÓ HETEK

2017-11-10 13:39:46

A 36. héttől kezdve hetente, a szülés számított napjától kezdve naponta érdemes felkeresni a szülészorvosunkat.

A szülés közeledtével lazulnak a medence ízületei, és ez kellemetlen fájdalmat okozhat a kismamának. Ülni is, állni is nehéz, ha sokáig maradunk ugyanabban a testhelyzetben. A gyomornak már egészen kicsi helyen kell elférnie, ezért csak keveset lehet enni egyszerre.

A baba mocorgása már mérséklődik, a feje lejjebb csúszik, majd egészen beilleszkedik a medencebemenetbe, emiatt úgy érezhetjük, mintha lejjebb szállt volna a hasunk.

Gyakori a nyugtalanság, türelmetlenség és az aggodalom, ezért ne lepődjünk meg, ha hirtelen ránk tör a rámolási, átrendezési, tisztogatási láz.

A 39-40. hét környékén már mindenképp legyünk útra készek, pakoljuk össze a kórházi csomagunkat, hogy ne kelljen idegesen kapkodni és keresni szükséges iratainkat és felszerelésünket, ha megindulna a szülés.

A szülés számított napja után már túlhordásról beszélünk. Mivel a kockázatok napról napra nagyobbak, igen sok kórházban a szülés megindítása mellett döntenek. Addig is naponta szükségesnek tartanak bizonyos vizsgálatokat, hogy ellenőrizzék a magzat állapotát. 

HIRDETÉS
MINDEN AMI SZÜLETETT ANYUKA
EGYÜTT TÖLTÖTT IDŐ
EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS
SPORT & MOZGÁS
SZÉPSÉGTIPPEK
KARRIER
KIKAPCSOLÓDÁS
RANDI TIPPEK
SZERELEM & SZEX
IGAZ TÖRTÉNETEK
Iratkozzon FEL HÍRLEVELÜNKRE!
Csatlakozz hozzánk!