LELKI VÁLTOZÁSOK

A várandósság a testi változások mellett komoly lelki változásokkal is jár.

A kismamák érzelmei trimeszterről trimeszterre változnak, amire jó, ha előre felkészülünk. 

Az első trimeszter

A legaggodalmasabb időszaka a terhességnek az első három hónap. A várandósság első szakaszában a legerősebbek a hangulatváltozások. Az első baba születésénél természetes, hogy erősebbek a félelmeink, ugyanis életünk fenekestül felfordul. Nagy segítséget jelent ebben az időben, ha szoros kapcsolatot ápolunk a szüleinkkel. A hangulatingadozás nagyon jellemző erre az időszakra: az egyik pillanatban kitörő öröm, a másikban sírás, a racionális és az ösztönös érzékelés váltakozása, boldogság és félelem.

A második trimeszter

A kismamák szeme előtt a második trimeszterben már csak az lebeg, hogy gyermekük lesz. Megszűnnek a rosszullétek, és a genetikai szűrővizsgálatok miatt már a baba egészsége sem kérdés. A legtöbb kismama jól érzi magát a bőrében. Harmonikus, boldog időszaknak élik meg, büszkék gömbölyödő pocakjukra.

 

A harmadik trimeszter

A harmadik trimeszterben megjelenik a szüléstől való félelem mellett az idegesség, a várakozás nyugtalansága. Kifejezetten jót tesz a párkapcsolatnak, hogy a kismama párja már érzékeli a baba mozgását, és beszélhet neki.

Bármilyen érzelem is uralkodik a szívünkben, fogadjuk el és engedjük, hogy átéljünk!

 

HIRDETÉS
MINDEN AMI SZÜLETETT ANYUKA
EGYÜTT TÖLTÖTT IDŐ
EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS
SPORT & MOZGÁS
SZÉPSÉGTIPPEK
KARRIER
KIKAPCSOLÓDÁS
RANDI TIPPEK
SZERELEM & SZEX
IGAZ TÖRTÉNETEK
Iratkozzon FEL HÍRLEVELÜNKRE!
Csatlakozz hozzánk!