KISÁGYFORGÓ A BABAÁGYON

A baba első játékszerének kiválasztására nagy hangsúlyt kell fektetnünk.

A babák születésük után csak forgolódnak és nézelődnek, ezért sokan nem tulajdonítanak nagy szerepet a kiságyra cserélhető babaforgónak. A kicsik pedig nagyon sokat fejlődhetnek egy jól kiválasztott játékszerrel.

A pár hónapos babák idejük nagy részét háton fekve töltik, de már ilyen korban is felkelti a figyelmüket a forgó, mozgó tárgyak. A játék a szórakoztatás mellett fejleszti is a kisbabákat. A babák jó része szívesen nézegeti a felette köröző figurákat, amiket gyakran el akar érni a kicsi kezecskéjével. Gyakori jelenség, hogy a csecsemő hosszabb ideig gagyog, próbál beszélgetni élete első jelentős játékával.

A vásárlókat óriási kínálat várja az üzletekben, de több dologra is érdemes odafigyelni mielőtt megvesszük a forgót. A legfontosabb szempont a zsinór hosszúsága. Balesetveszélyes lehet, ha a csöppség eléri a figurákat, mert belegabalyodhat vagy leránthatja őket a helyéről. A játékokon azt is érdemes megfigyelni, hogy van-e rajtuk apróbb részlet, ami ha véletlenül letörik, a baba szájába kerülhet. Mielőtt használatba vesszük a játékot, nagyon jól át kell, hogy takarítsuk, és utána is gyakran törölgessük át. Mivel a nap legnagyobb részében a baba felett lóg majd a forgó óvni kell attól, hogy a por a szemébe, szájába vagy az arcába ne hulljon.

 

Miután a csecsemő már fel tud ülni vagy állni a kiságyban még egyszer meg kell néznünk, hogy eléri-e így a játékot. Érdemes ilyenkor már más helyett keresni a kiságy felett.

Ahogyan azt már korábban említettem a forgókat számtalan méretben, formában és színben kivitelezték. Találunk olyanokat, amiket apró motor hajt, amiket fel kell húzni, vagy a legegyszerűbb, amit a szél mozgat. Minden kivitelezésnek vannak előnyei és hátrányai, például a szél segítségével mozgó játék nagyon könnyű, de megbízhatatlanok, mert nem mi irányítjuk őket. A motoros és a felhúzós játékokat akkor kapcsoljuk be amikor mi szeretnénk, de sokkal nehezebbek, és elem kellhet hozzájuk. A legnagyobb élményt a csecsemőknek a mozgó formák jelentik, ezért érdemesebb a motorikusan hajtott játékokat használnunk. A 21. században ezek a játékok már nem csak körbe-körbe forognak, hanem képesek akár az irányváltoztatásra, vagy más irányú mozgásokra is.

                                                                                                      

A forgón lévő figurák

A pár hónapos csecsemőket már az is lekötheti ha csak az egyszerű figurák forognak körülötte. Sokkal nagyobb élményt nyújt viszont, ha valamilyen más figurák uralkodnak a kiságy felett. Az állatoktól kezdve a bolygókon át egészen a járművekig szinte minden szimbólum megtalálható a forgókon. Könnyebb a dolgunk a már idősebb gyerekeknél, akik ki tudják fejezni érzelmeiket. A babák az élénkebb, kontrasztos színű tárgyakra jobban felfigyelnek, de egyre népszerűbbek mostanában a megnyugtató darabok és a pasztel árnyalat is. Az évek alatt új funkcióval bővült a játékok halmaza, manapság van olyan játék is, ami nem csak forog, de zenél is. A zene minden babára nyugtató hatással van, a kérdés már csak az, hogy mi mennyire leszünk nyugodtak, ha egy nap 15-ször kell ugyanazt a babzenét végighallgatnunk.

Célszerű olyan forgót választanunk, ami több funkcióval rendelkezik, például este fel tudjuk használni fényforrásként, ami megkönnyíti az éjszakai ébredéseket. Praktikus találmány az időzítő és a távirányító.

HIRDETÉS
MINDEN AMI SZÜLETETT ANYUKA
EGYÜTT TÖLTÖTT IDŐ
EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS
SPORT & MOZGÁS
SZÉPSÉGTIPPEK
KARRIER
KIKAPCSOLÓDÁS
RANDI TIPPEK
SZERELEM & SZEX
IGAZ TÖRTÉNETEK
Iratkozzon FEL HÍRLEVELÜNKRE!
Csatlakozz hozzánk!