BÖLCSI VAGY NEM BÖLCSI

Nehéz döntés, amelyet a legtöbb szülőnek meg kell hoznia.

A bölcsibe íratás mindig nagy dilemma a szülők számára. Ugyanis ilyenkor felmerülhet a kétely, hogy ők már nem elegek a csemetéjüknek, illetve hogy a gyerek majd nehezen viseli a különválást. Mégis számos előnye van a bölcsinek.

Mindenek előtt nagyon fontos, hogy jó bölcsödét válasszunk, mert akkor ezek a pozitív hatások erősebbek lesznek. Ha lehetőségünk van rá, érdemes olyan bölcsődét választani, ahol a gyerekekkel kis csoportban dolgoznak, ahol egy-egy gondozónőre kevés gyerek jut. Így több figyelmet kaphat egy gyerek. Illetve lényeges, hogy a bölcsőde nevelési programjában lévő előre szervezett események a gyerekek életkorához és képességeikhez megfelelőek legyenek.

Azonban nem csak jó  bölcsődét kell választani, hanem magunkat is fel kell készíteni a beszoktatásra. Ugyanis ebben a korban a gyerekek még nagyon érzékenyek a szüleik érzelmeire, így ha az anya részéről bizonytalanságot vagy szomorúságot érzékelnek, az rajtuk is megjelenik.

Számos vizsgálatot végeztek a bölcsőde hatásairól, melyekhez hosszútávú megfigyeléseket alkalmaztak.

Az eredmények azt mutatják, hogy a megfelelően magas szintű intézményekbe járt gyermekek aktuális kognitív fejlődése gyorsabb, mint az otthon lévő társaiké. Azonban hozzá kell tenni, hogy a nem  megfelelően szakképzett, alacsony szintű bölcsödébe járatott gyermekek fejlődése még az otthon lévőkkel szemben is lassabb volt.

Ezen kívül a kutatások sem tudták még bebizonyítani, hogy a bölcsöde jót tesz-e a gyerekeknek vagy pedig az ellenkezőjét. Ez azért van, mert minden gyerek más, különböző hátterük,szükségleteik,lelki állapotuk,nyitottságuk, alkalmazkodóképességük van.

Épp ezért a szakemberek szerint ha az otthoni környezet stabil, a szülők kiegyensúlyozottak, a szülők egymáshoz és a gyerekhez fűződő kapcsolata szoros, akkor a kicsi könnyen be tud majd szokni. De ehhez az kell, hogy otthon sok törődést, figyelmet kapjon, mert így biztonságban érzik magukat. Ezen kívül azt javasolják, hogy egy évesnél fiatalabb gyermek 4 óránál többet ne legyen bölcsődében.

Előnyök-hátrányok

 

Általában azt vehetjük észre, hogy a bölcsibe járatott gyermekek sokkal nyitottabbak,alkalmazkodóbbak lesznek, illetve megtanulják a társas viselkedés szabályait is. Kialakul egy napirend, amitől nyugodtabbak és ezért vidámabbak lesznek. A közösség hatására jobban fognak enni, és még több féle ételt fognak megszeretni. A szobatisztaság is könnyebben fog menni.

 

Azonban nem csak a gyerek profitálhat a bölcsödéből, hanem a szülők is. Ugyanis több idő jut magukra, ezáltal kipihentebbek, nyugodtabbak lehetnek. Így könnyebben ki lehet élvezni minden a pillanatot.

 

De a pozitív hatások mellett van negatívum is. Ez pedig a betegségek. Általános tény, hogy a közösségekben sokkal könnyebb elkapni ezeket, és egy hét bölcsi után, minimum egy hétig otthon kell még maradnia a picivel. Épp ezért érdemes a beszoktatást akkor csinálni, amikor még otthon vagyunk. Azért hogy, ha megbetegedne „ugrani tudjunk”.

 

HIRDETÉS
MINDEN AMI SZÜLETETT ANYUKA
EGYÜTT TÖLTÖTT IDŐ
EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS
SPORT & MOZGÁS
SZÉPSÉGTIPPEK
KARRIER
KIKAPCSOLÓDÁS
RANDI TIPPEK
SZERELEM & SZEX
IGAZ TÖRTÉNETEK
Iratkozzon FEL HÍRLEVELÜNKRE!
Csatlakozz hozzánk!