Hazafelé menet a vonaton velem szemben helyet foglalt egy anyuka és kisfia. A kisfiú hat éves forma lehetett és nem lehetett nem észrevenni, hogy problémás (nem átlagos gyermekeknek fenntartott intézményben tanították). Sajnos, én éppen olvastam volna, de a kisfiú folyton beszélt, a hanglejtése minden egyes mondatnál ugyanaz volt és egyáltalán nem lehetett érteni, hogy éppen kérdez-e és azt sem, hogy mit akar mondani – legalábbis számomra érthetetlen volt.

Ezzel szemben az édesanyja hihetetlen nagy türelemmel és kedvességgel szólt és válaszolt minden egyes kérdésére. Egy idő után már zavaró volt és egy kissé idegesített a szituáció. S elgondolkodtam azon, hogy vajon ennek az anyukának honnan van ennyi türelme és kitartása, hisz szemmel láthatólag élvezte a gyermekével töltött beszélgetés minden egyes másodpercét.

Felocsúdva a következő párbeszédre lettem figyelmes, ami kettőjük között zajlott:

Anyuka: – Az, hogy valami „ilyen”, azon nem tudsz változtatni, csak a hozzá való viszonyulásodon!

Gyermek: – De ha nem? – érdekes, de ezt megértettem.

Anyuka: – Akkor, csak magaddal szúrsz ki!

S közben összeszedték a holmijukat és a következő megállónál leszálltak.

Ebben a párbeszédben megkaptam a válasz a kérdésemre, mely igaz bölcsesség, s melyet minden embernek ideje volna már megtanulnia!