50 ÉVET ÉLT HALOTT GYERMEKÉVEL A TESTÉBEN

Az idős chilei asszony testében orvosai a napokban találták meg meg nem született gyermeke megkövesedett maradványait.

 A chilei napilapok tanúsága szerint a legalább 90 éves asszony az elmúlt héten került kórházba, miután elesett az utcán. Orvosai teljesen véletlenül fedezték fel az idős nő testében lévő, elhalt magzatot, miközben az esés okozta sérüléseit próbálták feltérképezni – számolt be a brit Telegraph című lap.

"Az elhalt és az időközben megkövesedett magzatot az egyik röntgenvizsgálaton fedezték fel a kollégáim" - nyilatkozta a kórház igazgatója, Margo Vargas Lazo az chilei Efes hírügynökségnek. Az igazgató elmondta, a magzat, ami legalább két kiló és szinte teljesen kifejlett volt, a terhesség egy kései szakaszában halt el. "A kőmagzat, görög szóval litopedion jelenség extrém ritka, a praxisom során még sosem találkoztam hasonlóval" - tette hozzá Vargas Lazo.

Bár a megkövesedett magzat az idős asszony hasüregének egy jelentős részét elfoglalja, az orvosok tehetetlenek. "Az előrehaladott kora miatt nem merjük egy ilyen kockázatos beavatkozásnak alávetni" - magyarázta a kórházigazgató, aki azt is elmondta, az idős asszonyt, akit azóta hazaengedtek, jól van, nincsenek fájdalmai.

Hir24

HIRDETÉS
MINDEN AMI SZÜLETETT ANYUKA
EGYÜTT TÖLTÖTT IDŐ
EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS
SPORT & MOZGÁS
SZÉPSÉGTIPPEK
KARRIER
KIKAPCSOLÓDÁS
RANDI TIPPEK
SZERELEM & SZEX
IGAZ TÖRTÉNETEK
Iratkozzon FEL HÍRLEVELÜNKRE!
Csatlakozz hozzánk!